Hurrá, megvan a repülőjegy!

Egyelőre annak a ténynek örülünk, hogy szeptemberben kijutunk Perth-be. Kint még nem maradhatunk, hiszen a ház még nem találta meg szerető jövendő gazdáját..sajna. Persze, ha valaki gyorsan betoppanna...akár engednék is egy kicsit az árból. Persze nem "last minute" arányú árcsökkentésre gondoltam!! (vasárnap is sövényt kellett nyírnom, pedig ,már azt hittem ez marad az új tulajra!) Szóval szeptember 11-én irány Perth (dátumon nem nevetni, kérem, hiszen lehet, hogy ettől volt jó áron a jegy...).

Budapest-Róma-Kuala Lumpur-Perth (~27 óra). Október 3-án vissza. Tehát ott lesz cca. 3 hetünk felfedezni a várost és környékét, beleszagolni az ottani levegőbe-életbe-érzésbe és beszélni jó sok emberrel, aki hajlandó velünk megosztani véleményét és nem rest válaszolni egy rakás (elsőre talán butácskának tűnő) kérdésünkre! Ennyi most, megyek a világhálón programot és szállást vadászni!

Margitsziget

Ezen a nyáron sokat vagyunk kettesben Lacussal, mert a gyerekek nyaralnak, ill. Matyi fiunk dolgozik, majd munka után folyamatos szökésben van( haverok, stb).
Szóval most van időnk egymásra, ezért elég sokat csatangolunk kettesben. Este a Margitszigeten sétáltunk, gyönyörű idő volt, a fű a locsolásnak köszönhetően vizes, és mi mezitláb trappoltunk benne, miközben a számunkra oly kedves, de folyamatos problémával jelentkező kiutazásunk részleteit beszéltük meg (még csak századszor :-))).
Végig mentünk az Árpád-hídtól egészen a Margit-hídig, majd beültünk egy-két pohár italra a Holdudvarba. Már 23 óra volt mire elindultunk haza, úgyhogy HÉV-eztünk a kocsiig. Szép este volt.

A másik fél....

Sziasztok,

már többször olvashattatok rólam, ezért ideje, hogy én is hozzászóljak a történésekhez. Az én bejegyzéseim inkább a hétköznapi dolgokról fognak szólni, Lacusnak meghagyom az élmények leírását:-))
Igen! közös vágyunk az élet "napos " oldalán élni (AU :-)), szerencsére mindketten ide vágyunk. A gyerkőcök persze nem annyira, mint mi, de remélem egyszer majd örülni fognak a döntésünknek.
Mivel lassan már vághatjuk a centit (nov.27-ig kell belépnünk AU-ba), egyre nagyobb az izgalom itthon is. Persze vegyes érzelmekkel, de szerintem mind a négyen várjuk már a nagy utazást. Szeretnénk megmutatni a gyerekeknek Sydney-t, azt a sok szépet amit láttunk, aztán irány Perth! Izgalmas lesz, mert a nyugati parton még mi sem jártunk.
Addig is éljük a mindennapjainkat és élvezzük a nyarat!

...és még mindig a vízről.

A budapesti vízhálózatból származó víz minősége jó, efelől nincs kétségem! A feleségemnek sincs, de mégsem issza meg a "csapvizet" a lelkem... Sokáig vettük a pet-palackos ásványvizeket (buborék menteset), aztán 2006-os ausztráliai turnénkon beszereztünk egy kis szűrővel ellátott kiegészítő vízcsapot, melyet a mosogató mellé szerelve, remek "Ízű" víz nyerhető belőle. Az egész úgy kezdődött, hogy Editke és Charlie vendégül látott munket Sydneyben. Ez nem puszta vacsora meghívás volt, hanem jó pár napot szálltunk meg náluk. Az ő otthonuk volt az a biztos bázis, ahonnan portyázhattunk kedvünkre a "keleti parton", de erről majd később. A feleségem jó pár liter ozzi vizet ivott meg az őnáluk felszerelt víztisztítóból. Akkora és olyan látványos volt a víz felett érzett öröme, hogy Charlie beszerzett nekünk egy szettet. Az egész kis víztisztító apparátus simán elfért a bőröndünkben hazafelé és súlyproblémánk sem volt. (Képzelhetitek milyen fontossága van nálunk a víznek, hogy átcibáltuk a fél világon!).
A szűrő azóta valószínűleg telítődött mindazzal, amit egyéb esetben simán lenyeltünk volna, így mára - feleségem szerint - nem jó "ízű" a szűrt vizünk. Most mi legyen?? Újra vegyük a műanyag palackot, gyűrjük, gyűjtsük (külön a kupakot) és töltsük a szelektív gyűjtőket, melyekben rendszerint nincs már hely a mi hulladékunknak?!
És ekkor érkezett szomszédasszonyunk azzal az ötlettel, hogy Szilveszter másnapján, azaz január 1-én menjünk kirándulni a közeli hegyekbe, ahol ismer egy kis forrást, mely egy szent hely is egyben (mellesleg rövid túra, tehát másnaposan elviselhető...). Így találtunk rá Lésková stuďenka, azaz Mogyorós-forrásra.

Azóta két hetente felmegyünk a Pilisbe, Pilisszentkereszt határáig autóval (kb. 20 km otthonról) és bemegyünk az erdőbe. Csodálatos! Gyermekkorom óta nem csodálkoztam rá olyan számban a természet nagyszerűségére, az állat- és növényvilág gyönyörűségeire, mint az elmúlt fél évben. Arról nem is beszélve, hogy remek "csapatépítő" tréning a család tagjai számára, ugyanis teljesítmény is párosul az élvezethez:
Fejenként 10-20 kg teherrel jövünk visszafelé, mivel a hátizsákjaink tele vannak forrásvízzel töltött pet-palackokkal. :o))
A forrásnál sosem vagyunk magunkban. Egy valóságos oltár és imahely van felépítve az erdő mélyén, melyen meglátszik a gondos kezek munkája. Itt nem divat a vandalizmus. A forrás vizének egyébként csodatévő hatást tulajdonítanak, erről árulkodnak az oltár mögött, a sziklafalon a hálaadó márványtáblácskák.
Jó ott lenni..

Áradás után

Talán mindannyiótok számára ismert, hogy az elmúlt hónapban közép-Európa számos országában özönvízszerű esőzések voltak, melyek követleztében a felszíni vizek szintje jócskán megemelkedett. Ez alól a Duna sem volt kivétel. Budapestiként természetesen ezt tudtam nyomon követni, ebben voltam érintett.
Múlt vasárnapra ígérték a tetőzést, ami aztán hétfőre valóban be is következett, ezért hétfő este feleségemmel randevút beszéltünk meg a munkaidőm utánra. Bejártuk azokat a budapesti Duna part-szakaszokat, ahol jobbára megfordulunk, illetve amelyeket a lakóhelyünkre jövet-menet érintünk. Az alábbiakban néhány általam készített 2009. június 29-i fotó:

Mire ezeket a sorokat olvassátok, az alsó rakpartokat mindkét oldalon megnyitották a forgalom előtt, kivéve a budainak azt a részét, amely a szennyvízcsatorna és rakpart rekonstrukció miatt már eleve egy jó ideje le van zárva...

Pitypang

Kicsi lányom (aki már nem is annyira csöppség, hiszen 11 éves múlt májusban) kikönyörgött drága édesanyjától egy nyuszit. Azt hiszem abban, hogy nejem engedett, nagy szerepe van annak, hogy a tavalyi fekete nyuszit kb. 1 hét alatt el kellett hantolnunk a kert egyik zugában, mondanom sem kell, sűrű könnyhullatások közepette. Vélhetően már eleve betegen jutott hozzánk, bár ez egyáltalán nem vigasztalta meg Mici lányom...
Nos az idén sokkal körültekintőbbek voltunk. Állatkereskedésből, garantáltan egészséges, őzbarna törpenyuszi került beszerzésre, a hozzá való kb 1/4 köbméteres szobaketreccel, itatóval, nyúl WC-vel, forgáccsal, speciális száraz eleséggel egy rakat jótanáccsal és intelemmel.

Azóta a nyúl, akit azonnal Pitypang névre keresztelt kisgazdája, dacára annak, hogy nemét csak egy hónapja tudtuk meg, tőrpe mivoltára fittyet hányva akkorára nőtt, hogy nagyobb, mint a macskánk...Túl vagyunk egy-, majd még egy oltáson (szúnyog ellen, mert arra naggggyon érzékeny...) és beszereztünk egy szép nyuszi-pórázt, mert valamivel ugye kell tudni sétáltatni is a kis drágát. De nem ám a napon, (mert attól könnyen napszúrást kap...nem is tudtátok??)

Miért is....?

Számtalanszor megkérdezik tőlem, feleségemtől (esetleg a gyerekektől), hogy miért hagyjuk el az országot, Magyarországot? Már most kijelentem, nem azért, mert ezt egy idióta, politikus-szocialista bőrbe bújt vadkapitalista-törvényszegő pozőr javasolta: "..el lehet menni, itt lehet hagyni az országot...".

A valódi ok az, hogy egy életünk van, azt meg próbáljuk úgy leélni, hogy abban örömünk teljen. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretnénk öregségünkre egy fél világnyi távolságra lenni, az akkor már felnőtt és a boldogulásukat külföldön megtaláló gyerekeinktől! Na nem. Akkor gyerünk együtt, még most, amíg aktívak vagyunk és van esély az újat megszokni.
Persze, nem lesz könnyű! Sőt, nehéz lesz, biztos. De ezek a kihívások visznek előre, az egészet egy nagy kalandnak fogjuk fel. Másképp nem is lehetne (gondolom én).
Hazafiatlan cselekedet? A közösségre csak nagyon kis mértékben hat negatívan elhatározásunk. Mi, azzal hogy továbblépünk, nem okozunk direkt módon kárt. Ugyanezt nem lehet elmondani azokról, akik immáron 20 éve irányítják az országot, a "többség" akaratából...és tart Magyarország ott, ahol tart! Belefáradtam abba, hogy a jobbító szándék, ha nem felülről jön nem érvényesül. Felülről meg csak igen ritkán (konvergál a zérushoz)... Belefáradtam, hogy nem lehet kimondani a gondolatokat, nem lehet élni demokratikus jogainkkal, sőt egyáltalán ne foglalkozzunk politikával, vagy a nemzet sorsával. Mert akkor radikális-, neo...-, kirekesztő- és még mit tudom én mi vagy. Na én nem. Inkább elköszönök. Amíg tehetem...Hiszem, hogy a gyökereim itt maradnak és nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy kénytelen legyek azokat megtagadni. Maradásom esetén az előbbiek felől nem vagyok biztos,...sajnos.
Azt is be kell azonban valljam, hogy amióta az eszemet tudom, Ausztráliába készültem. Gyerekként minden, ami ausztrál volt, onnan kaptam (Anyám nővére és bátyja révén, akik '56-ban oda disszidáltak) ajándékként, számomra a legbecsesebb dolog volt. Az a röhej, hogy 2006-ig azt sem tudtam, hogy valóban tetszene-e, tényleg olyan klassz hely, mint amilyennek elképzeltem?..pedig akkor már túl voltam az első kivándorlási próbálkozásomon...
Kedves olvasóim, tényleg olyan klassz és minden várakozásomat felülmúlta!
Tehát: ...ezért is.. megyünk!