kedd, augusztus 24, 2010

az első kedd

Olyan gyorsan telnek a napok, hogy csak kapkodom a fejem és már  megint elment három nap mióta írtam. Igaz, most elég sokat írok ha a gép elé kerülök, mert nem mindenkivel tudok Skype-olni, így  fel sem tűnt, hogy nem blogoltam.

Vasárnap ismét napsütésre ébredtünk. Nem terveztünk semmi kirándulást, mert Andrásék a kertjüket rendezik és egy jó ismerősüknek elígértek pár pálmát. A nap nagy része a fiúknak ásással telt, de ennek fejében Gyuriék (a hentes) meghívtak minket estebédre körömpörköltre.Otthon ennyi igazán magyaros kaját egy hónap alatt sem főzök, most egy héten belül másodszor ettünk! Ja, és már most tudjuk, hogy vasárnapra pacal meghívásunk van egy másik, még általunk nem ismert családhoz. Eszméletlen, hogy mióta itt vagyunk sorra jönnek a meghívások az itteni magyaroktól, persze jórészt Andráséknak köszönhetően.

Hétfőn már sikerült rendes időben kelnünk és el is mentünk  megcsinálni a "kresz tesztet", ami  mindkettőnknek sikerült! Matyi még gyakorol egy kicsit, mert nem biztos magában. Lacus kapott időpontot a vezetés  vizsgára, jövő hét szerdára, nekem még nem tudtak időpontot adni. A vizsga után lementünk a közeli parkba, Eu, Regi és Mici ott vártak minket. Kora délután Lacinak volt egy két elintézni valója a számítógépen, ezért mi hármasban a gyerekekkel lementünk az Óceán partra. Nagyon klassz, hogy kb.15 perces sétával leérhetsz és élvezheted a látványt, érezheted a finom sós illatot és hallgathatod a tenger zúgását! Na jó, nem fájdítom a szíveteket.
Találtunk egy öböl szerű nyugodt részt (nem mintha tele lett volna a part), és ott nekivetkőztünk, cipő, zokni le, nadrág szára feltűr és irány a víz! A homok kellemes volt, bár nem túl meleg, a víz viszont elég hideg, szerintem 15 fokos lehetett. Kicsit tapicskoltunk,, bogarásztunk,, aztán egy sziklára kiülve beszélgettünk jó egy órát a napsütésben. Tudom talán furcsa, hogy a napsütést mindig emlegetem, de egyszerűen minden nap rácsodálkozom az időjárásra. Igaz, hogy ha beborul, akkor pillanatok alatt pulcsi, sőt kabát kell, de ha kisüt a nap szinte egy szál póló is elég. És még csak most jön a tavasz!!!!

2 hozzászólás, vélemény:

Hella írta...

Gratulálok a teszthez!!! :)

Névtelen írta...

Szia Adri!

Gratulálok az utazás hősies lebonyolításához és nagyon boldog életet kívánok Nektek. Köszönöm, hogy írtál, ígérem időnként én is beszámolok erről-arról.
Most megragadom az alkalmat és nagyon sok boldogságot és kitűnő egészséget kívánok születésnapod alkalmából.
Mindannyiótokat szeretettel üdvözlöm: Turi Mari