péntek, augusztus 27, 2010

Perth, CBD

Szerdán korán keltünk, mert randink volt Adri itt élő barátnőjével a belvárosban. Perth központja jelenlegi lakóhelyünktől kissé messze esik, az ittenieknek szinte kirándulás számba meg, ha beutaznak (oda-vissza cca 60 km). 
Majd elfelejtettem, hogy Micink kedd este belázasodott kissé, majd nagyon. Adri szerint, még sosem volt ilyen magas... Szerencsénkre aztán szerda reggelre normalizálódott a helyzet, szimpla influenzát "diagnosztizáltunk" és a magunkkal hozott 1000-es C-vitaminnak és a Rubophennek köszönhetően Adri úrrá lett a helyzeten. Persze Mici is jó beteg volt, gyakorltilag egész nap ágyban maradt és szuszókált.
Vissza Perth-re. Nekünk is - mivel csak hárman mentünk - 27 AUD-ba került a 3 day-pass, amivel 24 órán át bármilyen tömegközlekedési eszközt igénybe vehetsz. Ezzel szépen bevonatoztunk (kb. a bp-i HÉV-nek felel meg) az itteni "Váci utcai" mélyállomásig, ahová a találkozót Irénnel megbeszéltük. Nagy röhögések, egy laza capuccinó a napsütötte sétálóutcai teraszon...szóval tiszta "hawai". Volt egy kis hivatalos elintézni valónk, amit szintén lefutottunk (további vidámkodások közepette), majd megnéztük néhai Árpi nagybácsikám öreg autóját, amit Matyinak ígértünk. A kocsi fél éve állt, így persze nem indult, de Irén elvitte az aksit feltölteni és vasárnapra meghívott ebédre, tehát vasárnap kiderül, indul-e a vas....remélem!
Aztán Irén kitett minket a belvárostól délre egy állomás mellett és visszavonatoztunk Joondalup-ba. Már a vonaton kiadta az agyunk, hogy olyan rózsás kedvünk van, olyan nagyon jól érezzük magunkat és Matyinak olyan jól áll az az öreg verda, hogy akár le is vizsgázhatna a vezetés elméleti tesztjéből (amin ugye mi Adrival már átmentünk). Nosza, leszállva a vonatról a bevásárlóközponton keresztül vezetett az utunk, ahol másoltattunk egy kocsikulcsot tarcsiba és bementünk a Licencing-be. Matyi 25 ponttal sikerrel vette az akadályt és kapott egy jó távoli időpontot a gyakorlati vizsgára. Bánja a fene! Csak szépen sorban, step by step.

0 hozzászólás, vélemény: