szerda, december 29, 2010

karácsony és albany

A számunkra teljesen furcsa karácsony végül is nagyon kellemesen telt. Igaz nem csináltam nagy sütés-főzést, mert egyrészt 40 fok volt, másrészt 25-én hajnalban eljöttünk otthonról.  A Szenteste hangulatát azért megpróbáltuk bensőségessé tenni a meleg és a szikrázó napsütés ellenére is. Este 6-ig vártunk, de mivel nem akart sötétedni:-)), így jött a Jézuska. Igazán szép és gazdag Jézuskánk volt így az első  Ausztrál karácsonyunkon is, mindenki  nagyon örült az ajándékának.
Matyi öröme ( a kezén)

Mici öröme (a kezében)

Az ünnepi vacsora

Lazacpisztrángot sütöttem  mandulával és hozzá egy nagy adag salátát ettünk. Sütinek pedig a szaloncukor alapanyagaként szolgáló trutyival (ami egyébként ízre nagyon finom) töltöttem meg egy piskótát.
A családdal való skype-olást követően  lementünk a partra egyet fürdeni, mert ha már egyszer nem hagyományos az ünnepünk, akkor legalább legyen olyan, amilyet a helyi adottságok teremtenek. Végül is késő este jókedvűen mentünk el aludni, tudva, hogy másnap reggel 1/2 5-kor kelünk, mert indulunk Albany-ba.
Nyugat Ausztrália gyöngyszeme ez a 25 ezer lakosú település, ami tőlünk kb 650 km-re van délre. 
A reggeli kicsit kapkodó pakolást követően végül viszonylag simán indultunk. Éváéknál találkoztunk és egy gyors kávét követően meg is kezdtük a túránkat. Úgy terveztük, hogy oda fele menet megállunk több helyen, mert út közben sok szép látnivaló akad. Az időjárás, és az ünnepi zárva tartások azonban keresztül húzták a számításainkat. Ugyanis ahogy mentünk délre egyre jobban beborult az ég, több helyen esett is és eléggé fújt a szél. Ráadásul az érdekesebb helyek zárva voltak, így lerövidítettük az utat és az autópályán értünk Albanyba, bár már így is este 6 volt, mire megérkeztünk. 
Ma reggelre ugyan nem sokat változott az idő, mert talán 17 fok ha lehetett és fújt a szél rendesen, de azért nekilódultunk egy egész napos kirándulásnak. Végül is az időjárás ellenére egy nagyon tartalmas, látványokkal teli napunk volt. Bejártuk Albany nevezetességeit és a környéket. Igazán gyönyörű ez a hely még így is, hogy gyakorlatilag egész nap borult volt az ég. Megjegyzem ennek ellenére sikerült mindannyiunknak egy kicsit  leégnie. Rengeteg a látnivaló és olyan csodaszép kilátók, öblök, sétautak vannak, hogy nem győztünk gyönyörködni. Itt egyébként  általában nincs olyan meleg sosem, mint Perthben és ennek köszönhetően sokkal zöldebb a növényzet. Vannak kisebb hegyek és ez változatossá teszi a tájat, valamint a part mentén az a sok öböl.... jaj nagyon szép! A képek az időjárás miatt nem a legjobbak, de megbeszéltük, hogy eljövünk máskor is, hátha több szerencsénk lesz. A mai napot kínai étteremben egy jó estebéddel zártuk, a többiek pedig most elmentek darts-ozni, míg én írogatok, chatelgetek.

fogócska a napsütésben

ilyen gyönyörű kőképződményeket is láttunk

szép hullámok a borús ég alatt

séta a partra

az én két fóka gyerekem

ez azért elég szép, nem?   

0 hozzászólás, vélemény: