szombat, október 29, 2011

chogm

Hosszú hétvégénk van. Ennek az oka pedig nem a halottak napja, hanem  Erzsébet királynő látogatása és az erre az időre szervezett  CHOGM. Mi is ez? Én is csak néztem ki a fejemből két hete kb., amikor az autópályán elhelyezett  táblákon a felirat arra hívta fel a figyelmet, hogy október 28-30 között a város nagy része le lesz zárva, tervezzük ezek szerint programjainkat. Aztán az iskolában megkaptam a választ. CHOGM, azaz Commonwealth Heads of Government Meeting, egy nagyszabású találkozó a világ nemtudom hány országának vezetői között, ahol megbeszélik a globális problémákat. Ha jól tudom európai ország nincs benne, a Királynő pedig, mint Ausztrália királynője (is) van  jelen.



Hatalmas készülődés előzte meg a jövetelét és természetesen a hét végére valóban lezárták a fél várost. Annak érdekében pedig,  hogy a benti programokra bejussanak az érdeklődők ingyenessé tették a közlekedést. Mi is elmentünk a mai  Big Aussie BBQ nevezetű eseményre. Az itt megszokott "tömeg " fogadott bennünket a város egyik központi parkjában. Hatalmas kivetítő vásznakon tudtuk követni az eseményeket, hiszen persze hogy nem jutottunk közel  Erzsébet Királynőhöz. Minden esetre ugyanazon a füvön sétált ahol mi és a tiszteletére megszólaltatott harangok a mi lelkünknek is nagyon jól estek. Mi ugyan annyira nem dobjuk magunkat az ozzie sausage-ért, de Micikének ízlik, így ő lelkesen ette. Egy adag kolbász kenyérrel 2 dollár volt, ez nagyon baráti ár.A mai nap bevétele egyébként a Red Cross (Vöröskereszt) számlájára megy, így jó helyre kerül a pénz.

még a múlt héten készült a kép, amikor kirakták a Perth táblát

ma, már a sokasággal együtt

Erzsébet Királynő "képközelben"

ilyen üresek voltak a hét közben zsúfolt főutak


Micike sömöre egyébiránt klasszul lezajlott, annak ellenére, hogy a gyógyszert csak az első nap volt hajlandó beszedni. Teljesen igaza volt abban, hogy mivel eléggé a vége felé mentünk az orvoshoz, így már majdnem meggyógyult magától is. Ha netán előjönne az elkövetkező 3 évben újra, a gyógyszer szavatossága addig jó, úgy hogy félretettük.

Gyöngy-öt a jövő héten adjuk le a szervizbe. A márkaszervizben igen borsos árat mondtak , ráadásul ugye biztosításon keresztül, önrész fizetésével és ún. kártörténettel nyoma lenne a bakimnak. Aztán többek javaslatára végül is, milyen kicsi a világ ! egy magyar lakatost találtunk és mivel láttuk más autóján a munkáját , így Attilára esett a választásunk. Gyorsabban, lényegesen olcsóbban dolgozik, aztán majd meglátjuk a végeredményt.

ilyen  most





0 hozzászólás, vélemény: