Írom ezt a 37 fokos melegben, ugyanis a héten már igencsak befűtöttek itt nálunk és két napja 36-37 fokok vannak. Reggel 1/2 8-kor már 29 fokot mutatott az egyébként garázsban álló autónk induláskor. Ez egyben jelzi azt is, hogy lassan vége a tanévnek, már csak 3 hét és kezdődik a nyári vakáció. Micike ugyan várja a szünetet, hogy Piper-rel lehessen, de iskolába járni is nagyon szeret, így szomorkodik egy kicsit. Ráadásul vége a nyelviskolás tanulmányainak és sok barátjától kell elbúcsúznia. Azért még lesznek események, többek közt jövő héten lesz a " World Day", azaz az iskolába járó sokféle nemzetű diák bemutatkozik egymásnak Mi is beszereztünk magyaros ruhát - még Matyi hozta otthonról - és a két kislány (Reni és Mici) egyforma öltözékben lesznek. Nagyon kíváncsian várom az eseményt, amire csak én tudok majd elmenni, lévén napközben van és a fiúk ugye dolgoznak.
Megkapták a gyerekek a jövő évi tanrendet is. Érdekes felépítésű az oktatás. 6 alap tantárgy van, amit mindenki tanul. Ezek : matematika, történelem, angol (ezt minden olyan gyereknek magas óraszámban kell vennie akinek nem anyanyelve az angol), élővilág-környezet, sport és egészségtan. E mellett vannak fakultációk, amikből hármat választhatnak, ki-ki kedve szerint. Micike a táncot, az aviation-t (repüléstechnika) és az outdoor education-t ( szabadon fordítva kültéri oktatás, gyakorlatilag mindenféle szabadban végezhető sportot magába foglal). A repüléstechnikai fakultációra külön felvételizni kellett és Micó ezt sikeresen teljesítette. Kérdeztük mi lehet izgalmas egy ilyen tárgyban? Azt mondja érdekli a repülés és különben is olyan kevesen ismerkednek ezzel a dologgal:-) Minden esetre kezd kirajzolódni a jövő évi tanrend már most és a gyerekek lelkesen vesznek részt a kialakításában a tanárokkal együtt.
A hét végi Mindarie Festival-ról is egy pár szóban: nagyon kellemes időnk volt és bár messze nem volt az a nagy nyüzsgés a parton, mint tavaly ilyenkor, mégis eltöltöttünk egy-két órát lent. Később aztán nálunk gyűltünk össze és a "hagyományoknak " megfelelően nagy halom lángost sütöttünk , majd később egy adag kürtős kaláccsal folytattuk. Jókedv, móka és kacagás jellemezte a napunkat.
 |
| gólyalábú néni:-) |
 |
| a parti kávézóban |
 |
| zenészek az árnyékban |
 |
| készül a kürtős kalács |
 |
| beszélgetünk |
 |
| este már a házban folytattuk |
0 hozzászólás, vélemény:
Megjegyzés küldése